dr. Novák Nóra ügyvéd

Számomra a szakma mellett az ügyfél számít: a története, a kérdései, az aggodalmai, az élethelyzete. Tudom és átérzem, hogy egy ügyfél, ha hozzám fordul, neki az a megoldandó feladat ott és akkor a legfontosabb a világon.

Éppen ezért én mindig a szigorú kívülálló vagyok és leszek, a bizalom, a transzparens kommunikáció alapvető számomra, mint az is, hogy tájékoztassam az ügyfelet lehetőségeiről és az ügye reálisan lehetséges kimeneteléről.

Elsősorban polgári jogi ügyekben, peres, illetve peren kívüli képviselet jogvita esetén, adásvételi, bérleti, kereskedelmi szerződések szerkesztése, véleményezése okán, illetve családjogi kérdésekben vállalok jogi tanácsadást és jogi képviseletet. Szolgáltatásaimról részletesen az alábbi menü pontban kaphat tájékoztatást.

Ügyvédi tevékenységem egyik speciális szolgáltatása, hogy magyar kis és középvállalatok terjeszkedéséhez nyújtok segítséget az Emirátusokban, annak minden üzleti, jogi vonatkozásával együtt. 6 évig éltem az Emirátusokban, Dubaiban, kiterjedt kapcsolati tőkém, üzleti kapcsolataim aktívak a térségben és folyamatosan fejlődnek.

Novák Nóra

Nemzetközi csapatunk Dubaiban és Budapesten is várja a hozzánk fordulókat. Dubaiban piackutatás, üzleti partner keresés, segítség cégalapításban, általános tanácsadás a profilunk.

Budapesten is kamatoztatjuk kiterjedt nemzetközi kapcsolatainkat és tapasztalatainkat, akár üzletet épít a régióban, akár külföldről tér haza és jól jönne néhány tanács az újrakezdéshez akár munkavállalóként, akár vállalkozóként. Amennyiben megosztaná velünk üzleti terveit, nálunk mindig nyitottságot talál.

Üdvözlettel, dr. Novák Nóra, ügyvéd

nn@drnovaknora.com

+36 20 933 0113

Szolgáltatásaink

Szerződések joga és általános polgári jogi tanácsadás

Széles körben segítjük mind vállalkozások működését, tevékenységét, mind pedig magánszemélyek tevékenységét szerződések készítése, véleményezése, jogi dokumentáció készítése során.

DUBAI - Jogi, üzletfejlesztési tanácsadás az Emirátusokban

Az ügyvédi iroda egyik erőssége, hogy a The Dubai Connect brand tulajdonosaként kiterjedt helyi, emirátusi kapcsolatrendszerrel rendelkezik, mely nagyban megkönnyíti és lerövidíti sok esetben az érvényesülés útját az Emirátusokban.

Jogi megfelelési cégátvilágítás

Mire nyújt megoldást?
- Ha cégvezetőként szeretné a vállalat hatékonyságát és a bevételeket növelni?
- Ha nem biztos abban, hogy a cég operatív működése, vagy gazdálkodási tevékenysége megfelel a jogszabályi követelményeknek?

Hírek

A wellness újratervezi a dubaji ingatlanpiacot is
A wellness újratervezi a dubaji ingatlanpiacot is
  • 2026. 01. 20.

A wellness már régen túllépett azon, hogy csak egyéni életmódtrend legyen – mára az ingatlanfejlesztés egyik meghatározó irányává vált. Egyre több dubaji projekt épül kifejezetten úgy, hogy támogassa az ott élők testi, lelki és mentális jóllétét. Az egészségtudatosság már nem…

„A kocka el van vetve”
„A kocka el van vetve”
  • 2026. 01. 19.

Számomra ez azt jelenti: megszületett bennem egy visszavonhatatlan döntés vagy érzés. Nincs visszaút – a dolgok már mennek a maguk útján. Pontosan ilyen érzéseim vannak Dubajjal kapcsolatban. Több mint 15 éve kötődöm a városhoz üzletileg és magánemberként is – és a rajongásom azóta…

Dubai 5 év múlva – merre fejlődik a város és az ingatlanpiac?
Dubai 5 év múlva – merre fejlődik a város és az ingatlanpiac?
  • 2025. 12. 18.

Dubai nemcsak a jelen, hanem a jövő városa is. De mit jelent ez a gyakorlatban azoknak, akik ma gondolkodnak ingatlanbefektetésen vagy üzleti terjeszkedésen az Emírségekben? Az elmúlt években tanúi lehettünk annak, ahogy Dubai rekordgyorsasággal fejlődik. A következő 5 évben ez…

hu_HU